fbpx

Hónap és a hold fázisai

Ahogyan a Hold keringési pályáján mozog a Föld körül, fokozatosan változtatja a Naphoz viszonyított helyzetét is és ezzel együtt megváltozik a Föld felszínén tartózkodó megfigyelő által észlelt, Hold megvilágított részének aránya. Ebből adódnak a Hold különböző fázisai.

Újhold

Amikor a Hold a Földet és a Napot összekötő egyeneshez ér úgy, hogy a két égitest közé kerül, a Hold felénk néző része sötétségbe borul. Ezt nevezzük újholdnak. Az újhold nem látható, kivéve abban az igen ritka esetben, ha a Hold korongjának egy része vagy egésze a Nap elé kerül, és napfogyatkozást okoz.

Növekvő hold – első negyed

Ahogy a Hold Föld körüli pályáján tovább halad és elkezd távolodni a Naptól, a Földről láthatóvá válik a Hold megvilágított részének egy aprócska szelete (sarlója). Ez a növekvő hold, amely közvetlenül napnyugta után, alacsonyan látható a nyugati horizonton, és nem sokkal később maga is lenyugszik. Ahogy a Hold tovább halad a pályáján, egyre távolabb kerül a Naptól az égbolton. A Föld felé néző oldalának egyre nagyobb része világít, és később is nyugszik le. A 7. napra a Hold az első negyedben van, amit azért neveznek így, mert a pályájának egynegyedénél jár. Ilyenkor a Hold úgy néz ki, mint egy „félhold”. Könnyű megismerni a növekvő holdat ill. az első negyedet, mert alakja a D betűhöz hasonlít, azaz azt jelzi, hogy a Hold „dagadó”.

Holdtölte

Amikor a Hold pályájának felét már megtette, az égbolton éppen a Nappal szemben áll, így a teljes megvilágított oldala felénk néz. Ez a telihold vagy holdtölte. Napnyugtakor kel fel és napkeltekor nyugszik, tehát egész éjszaka fenn van.

Fogyó hold – utolsó negyed

A fogyó (csökkenő) Hold pályáján történő mozgása során ismét egyre közelebb kerül a Naphoz. A fogyó negyedhold (amikor pályájának háromnegyedét megteszi) éjfél körül kel fel, és másnap reggel még mindig magasan van az égen. A fogyó Hold C betűre hasonlít, ami azt jelzi, hogy „csökkenő”.

A Hold fázisai szerint számolt hónap hosszát, azaz az egyik újhold és a következő között eltelt időt szinodikus hónapnak nevezik, és nagyon közel van a 29,5 naphoz. A régi korokban a lunáris, azaz holdnaptárak ennek alapján készültek.

További hírek

Mutasd mind
Feliratkozás a legfrissebb naptár hírekre