fbpx

Benedek napja, a tavasz kezdete – március 21.

A népi hagyomány szerint a tavasz első napja március 21 (némileg eltérhet ettől a csillagászati tavasz, ami a nap tavaszponton való áthaladásakor kezdődik, a meteorológiai tavasz pedig már sokkal korábban, március 1-jén megérkezik). Csillagászatilag a nap tavaszponton való áthaladása a 21. század végéig már sosem lesz március 21-én a négyévenként beékelődő szökőnapok halmozódása miatt.

Ez a nap Nursiai Szent Benedek napja, aki sziklabarlangban böjtölt három évig. Nevét a róla elnevezett rend, a Szent Benedek-rend őrzi, melyet ma elterjedtebb nevén, Bencés rendként ismerhetünk. Szent Benedeket 1964-ben a pápa Európa védőszentjévé nyilvánította. A népi hagyomány Benedeket Sándorral és Józseffel együtt emlegeti, akik zsákban cipelik a tavasz melegét a földre, de útközben megállnak egy kocsmában, ahonnét Mátyás, a jégtörő zavarja ki őket. Ekkor egymásba botlanak, a zsák kiszakad és egy csapásra  meleg támad (Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget).

A göcsejiek szerint Benedek zsákjában bogarak is vannak, amik a zsák kiszakadásának következtében szabadulnak ki. A tavasz első napján az egész földön a nappal és az éjszaka hossza egyenlő, ezért az északi féltekén ezt tavaszi napéjegyenlőségnek, a déli féltekén őszi napéjegyenlőségnek nevezik, hiszen ott ekkor kezdődik az ősz.

További jeles napok

Mutasd mind
Feliratkozás a legfrissebb naptár hírekre