Újhold visszaszámláló

Mi az újhold, és miért nem látjuk?

Újhold akkor van, amikor a Hold a Nap és a Föld közé kerül, vagyis az égen ugyanabban az irányban áll, mint a Nap. Csillagászatilag ez is szögben van meghatározva: újhold abban a pillanatban következik be, amikor a Hold látszó ekliptikai hosszúsága megegyezik a Napéval — vagyis nulla fokos az eltérés. Ugyanaz a szabály adja a telihold (180 fok), az első negyed (90 fok) és az utolsó negyed (270 fok) időpontját is.

Az újhold azért láthatatlan, mert ilyenkor a Hold megvilágított oldala teljes egészében a Naptól elfelé, tőlünk elfordulva néz: mi a sötét féltekét látnánk. Ráadásul mivel a Hold a Nappal egy irányban jár, nagyjából napkeltekor kel és napnyugtakor nyugszik — vagyis nappal van az égen, elveszve a napfényben. A két hatás együtt teszi az újholdat az egyetlen fázissá, amelyet gyakorlatilag senki nem lát — kivéve napfogyatkozáskor, amikor éppen az újhold takarja el a Napot.

Érdemes tisztázni egy gyakori félreértést. A köznyelvben az „újhold” szót sokan a vékony holdsarló első megpillantására használják — az égi mechanika azonban ennél szigorúbb: az újhold a fenti, számítható pillanat, a sarló pedig csak jóval később bukkan elő. A Hold aktuális fázisát, keltét és nyugtát bármely magyar településre megnézheted a holdnaptárban, a bolygók és a Hold valós idejű helyzetét pedig az élő csillagászati naptárban. A ciklus másik végpontjára a telihold visszaszámláló számol.

Az újhold és a napfogyatkozás

Napfogyatkozás kizárólag újholdkor lehet — hiszen csak ilyenkor kerül a Hold a Nap és a Föld közé. Ettől még nem minden újhold hoz fogyatkozást: ennek ugyanaz az oka, ami miatt nincs minden teliholdkor holdfogyatkozás. A Hold pályasíkja 5,145 fokkal megdől a Föld Nap körüli pályasíkjához, az ekliptikához képest, így az újhold árnyéka a legtöbb hónapban egyszerűen elvétve a Földet halad el fölötte vagy alatta.

Fogyatkozás csak akkor jön létre, ha az újhold egybeesik azzal, hogy a Hold éppen a pályája egyik csomópontjában jár, vagyis keresztezi az ekliptika síkját. Az ilyen „fogyatkozási időszakok” középpontjai átlagosan 173,3 naponta követik egymást — ezért érkeznek a fogyatkozások nagyjából félévente, párokban. Egy naptári évben 2–5 napfogyatkozás fordul elő; az évek több mint hetven százalékában pontosan kettő. Hogy egy adott fogyatkozás Magyarországról mekkora mértékben látszik, azt a napfogyatkozás-kalkulátorunkkal számolhatod ki.

A holdsarló első megpillantása — a hilál

A csillagászati újhold és az észlelhető újhold két különböző dolog, és a kettő közötti rés az iszlám naptár egyik alapkérdése. A vékony holdsarlót arabul hilálnak hívják, és a hagyományos iszlám hónap nem a számított újholddal, hanem a hilál tényleges megpillantásával kezdődik.

Fizikai korlát is van: André Danjon francia csillagász megfigyelte, hogy nagyjából 7 foknál kisebb elongáció — vagyis Nap–Hold szögtávolság — mellett a sarló gyakorlatilag eltűnik; ez a Danjon-határ. (Újabb, nagy megfigyelési adatbázisokon végzett elemzések ezt 6,4 fok körülre teszik.) Szabad szemmel jellemzően 10–12 fokos magassági ív (ARCV) kell hozzá, ami rendszerint egy nappal az újhold után teljesül.

A rekordok ennél jóval szorosabbak, de kivételes körülményekhez kötődnek: a szabadszemes rekord 15 óra 32 perc (Steven James O’Meara, 1990), optikai eszközzel 11 óra 40 perc (Mohsen G. Mirsaeed, 2002). Vagyis a puszta szem — kellő gyakorlattal, magas hegyről, tökéletes légkörben — meglepő módon korábban is elkaphatja a sarlót, mint egy átlagos távcsöves észlelés.

Ebből következik, hogy a ramadán vagy más iszlám hónapok kezdete országonként akár egy nappal is eltérhet: az egyik közösség helyi észleléshez köti, a másik egy központi bejelentéshez, a harmadik előre számított kritériumhoz — a sarló láthatósága pedig amúgy is földrajzi helyzettől függ. Ezért jelezzük a saját iszlám naptárunknál is, hogy a számított hidzsri dátum ±1 nappal eltérhet a helyben megfigyeléssel megállapítottól.

A legsötétebb égbolt — miért az újhold a csillagászok kedvence?

Az újhold az egyetlen olyan időszak a holdhónapban, amikor egész éjszaka egyáltalán nincs holdfény az égen. Egy telihold ezzel szemben úgy világítja be az eget, hogy a halvány objektumok — galaxisok, ködök, halmazok — egyszerűen belevesznek a háttérfénybe. Ezért tervezik a csillagászok és az asztrofotósok a komoly megfigyeléseket az újhold köré: ez a hónap „sötét ablaka”, jellemzően az újhold előtti és utáni néhány éjszaka.

Ilyenkor mutatkozik meg a Tejút is a maga valójában — jó, fényszennyezéstől mentes helyről nézve tejfehér sáv húzódik végig az égbolton. Ugyanezért érdemes a meteorrajokat is újhold környékén figyelni: egy telihold éjszakáján a hullócsillagok jó része egyszerűen nem látszik, míg sötét égen akár többszörös óránkénti darabszám is összejöhet ugyanabból a rajból.

Egy apró bónusz a legfiatalabb és a legöregebb holdsarlónál: a Hold sötét részén is dereng egy halvány, hamuszürke fény. Ez a földfény — a Földről visszaverődő napfény világítja meg a holdfelszínt. Leonardo da Vinci magyarázta meg elsőként helyesen, ezért hívják néha Leonardo-fénynek is. (A fenti korongon is ez a derengés rajzolja ki a Hold arcát.)

Az újhold szerepe a holdnaptárakban

A világ legrégebbi naptárai a Hold ciklusát követték, és a hónap kezdetét szinte mindegyik az újholdhoz kötötte — csak épp máshogyan határozták meg. A kínai naptár tisztán számít: az a nap lesz a hónap első napja, amelyre — kelet-ázsiai (UTC+8) idő szerint — a csillagászati újhold pillanata esik. Innen ered a Holdújév dátumának évről évre változó helye is; ennek pontos szabályrendszerét a kínai luniszoláris naptár oldalunkon vezetjük végig, a következő ünnepig pedig a Holdújév-visszaszámlálónk számol.

A héber naptár szintén számítási alapú: a hónapkezdethez használt molad az újhold hagyományos, sematizált időpontja, a hónap első napja pedig a ros hódes. Az iszlám naptár ezzel szemben a megfigyelést őrizte meg: a hónap a hilál megpillantásával indul — ezért lehet ugyanaz a nap az egyik országban még sábán, a másikban már ramadán.

Két egymást követő újhold között átlagosan 29,530589 nap telik el; ezt hívják szinodikus hónapnak. Az átlag azonban megtévesztő: a Hold elliptikus pályája és a Nap zavaró hatása miatt az egyes lunációk hossza 29,27 és 29,83 nap között ingadozik — a szélső esetek között több mint 13 óra a különbség. Ezért nem szorozgatunk átlaggal: a fenti listában minden időpont külön kiszámított csillagászati esemény.

Mindhárom naptárrendszer ugyanazzal a matematikai adottsággal küzd: tizenkét holdhónap 354,37 nap, azaz közel tizenegy nappal rövidebb a napévnél. A kínai és a héber naptár szökőhónap beiktatásával oldja fel a feszültséget — így marad az évszakokhoz kötve —, az iszlám naptár viszont nem korrigál, ezért csúsznak az iszlám ünnepek évről évre visszafelé az évszakokban. Erről bővebben a lunáris naptárakról szóló cikkünkben írtunk.