fbpx

Húsvétkeddtől a bújóvasárnapokig

Húsvétkedd, vagy Vizeskedd a locsolkodó hétfő fordítottja volt, ekkor ugyanis a lányok locsolták meg a fiúkat, ugyanúgy vödrökkel locsolva alaposan eláztatták őket.

Egyes helyeken szokás volt, hogy aki özvegy vagy agglegény, de szeretett volna házasodni, az meglátogatta a kiválasztott özvegy vagy hajadon nőt. Bekopogott, mintha csak érdeklődne: „Hogy telt a húsvét?””
Ha az asszony beengedte őt és megkínálta valamivel, az azt jelentette, hogy szívesen látják újra, és akár kapcsolat is kialakulhat.

Húsvét utáni szerda a „Száraz szerda” napja, más néven Forgószerda, az ünnepek utáni takarítására szolgált. Tilos volt a kenyérsütés, mosás és a munka is. Az állatokat sem hajtották ki, ezen a napon leginkább a maradékokat ették. Ezen a napon nem volt illendő alkoholt fogyasztani.

Húsvét utáni vasárnap a Fehérvasárnap, más néven Komázó- vagy Mátkálóvasárnap, onnan kapta a nevét, hogy ezen a vasárnapon a fiatal pár születendő gyermeke számára koma-szülőket választottak (ha baj érné a szülőket, a koma-szülő feladata volt a gyermekről való gondoskodás), ezen a napon köttetett meg a komaság. A koma-szülőket nem a rokonságból választották, hogy elkerüljék az örökösödési konfliktusokat. Szokás volt, hogy a fiatal legények a barátaik közül választottak komát, ami hasonló volt a fogadott testvérséghez. A komálás női változata a lányok között a mátkálás volt, amely általában csak a lányok házasságkötéséig tartott, de néha ezek a kapcsolatok lehettek életre szólóak is.

A Húsvét utáni első hétfő a Fehérhétfő – más néven Komázó hétfő – a férfi-komák napja. Ezen a napon az újdonsült komaságot áldomással pecsételték meg. Azonban nemcsak az előző nap kötött komaságokat szentesítették meg, hanem az régebben kötötteket is újra megerősítették. A leány-mátkák is találkoztak ezen a napon, de ők általában a fonóban találkoznak, ahol a legények és férfi-emberek nem léphettek be.

A Bújóvasárnapok vagy Zöldjáró vasárnapok a következő nagy egyházi ünnepig, Pünkösdig tartó vasárnapok népies elnevezései. Ezeken a vasárnapokon, az egymáshoz közel élő rokonok és komák összejártak, a legények és a leányok pedig délutánonként kivonulnak a szabadba és megkezdődik az udvarlás és párválasztás időszaka.

Remete Farkas László nyomán

További jeles napok

Mutasd mind
Feliratkozás a legfrissebb naptár hírekre