Sziget, VOLT, Fishing on Orfű, Balaton Sound és Rockmaraton. Csak néhány prominens kulturális, zenei rendezvény hazánkban, amely szinte elválaszthatatlan entitásai lettek a nyárnak. De a 2020-as fesztiválszezont temethetjük és a hazai zeneipar, illetve az azt támogató háttérmunkás szcéna joggal őrjöng a döntés miatt. Ha márciusban azt mondják: „Idén már nem lesz semmi, halmozzatok fel a spájzba” az még a mostani szituációnál is jobb lett volna. Miért? Mert a június eleji enyhítések fehér galambként, a reményt hordozva szálltak végig az ország felett, hogy mégiscsak lesz nyarunk, lesznek fesztiváljaink. Augusztus 15. piros betűs ünneppé vált a fesztivál szubkultúrák számára, a rendezvényszervezők pedig megújult erővel, tovább álmodva az édes álmot tették át az időpontokat augusztus 15-e utánra.
A fesztiválszezon felett gyülekező fellegek
Valljuk be, ahogy egyre több piros pont jelezte a koronavírus fellángolását a Magyarországgal szomszédos országokban, úgy egyre több felleg kezdett el gyülekezni hőn szeretett zenei fesztiváljaink sorsa felett. Az első szöget akkor verték bele a koporsóba, amikor Palkovics László innovációs és technológiai miniszter belebegtette a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltások és korlátozások lehetséges meghosszabbítását. Aki olvas nemzetközi híreket az egyfajta laikus, de némi amatőr virológiai ismeretekkel vértezi fel magát, amelynek függvényében van egy egészséges ítélőképessége arra vonatkozóan, hogy mi várható mind Európában, mind pedig Magyarországon a vírus második hullámának tekintetében. Így talán sokak számára nem volt meglepetés, amikor Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter július 30-án bejelentette, hogy nem lesznek grandiózus koncertek és fesztiválok sem.
Bár nekem is idén ez a 11. Fishing on Orfű fesztiválom lett volna zsinórban, tudtam, hogy ez a hagyomány most megtörni látszik és hogy – a hazai döntéshozatalt körüllengő ok-okozati tényezőket és közhangulatot leíró parafrázissal éljek
– a fesztiválok labdába se rúghatnak más, a kormány által járványügyi szempontból kockázattal nem járó rendezvénynek kikiáltott eseményekkel szemben.
Ezek sok esetben pedig igenis meghaladják azt az 500 fős limitet, amelyet a járványügyi intézkedés meghatároz. Szabadon látogathatók például a sportrendezvények (focimeccsek), ahol ugyan semmilyen mértékben nem folyik az aranykenyér, és ahol a szotyoládé majszoló sportkedvelői közösség a kulturáltság példanélküli attitűdjével ül végig egy-egy meccset. Nem vitatom, a futballkultúra velejárója az a ramazúri és zsibongás, amely egy-egy érzelmektől túlhevített mérkőzést végigkísér, de nem jelenetnek számottevően kevesebb fertőzési kockázatot, mint a zenei rendezvények. Ha valamit fel kell hát áldozni, akkor azok legyenek a kulturális rendezvények energiától duzzadó gyöngyszemei, a nyár igazi esszenciája, a zenei fesztiválok. Azonban mégsem lett bedarálva minden rendezvény, sok kisebb – 500 fő alatti – rendezvény, koncert, mini-fesztiválok, open-air bulik és underground szerveződések tartják életben a magyar kulturális élet ezen szegmensét.
Tejföl nélküli uborkasaláta, fesztivál nélküli nyár
De mit is jelent a fesztiválszezon? Miért olyan fontos ez nekünk? Égető szükséglet ez szubjektív szellemünknek, amely végre valamilyen ürüggyel menekülhet a szürke mókuskerék monotóniájából? Vagy csak szeretjük hallgatni a kedvenc zenekarainkat évről évre, fejből fújva az összes számot? Ez mind.. és még több. A fesztiválszezon több mint rendezvény. A fesztiválszezon egy életstílus, egy másik dimenzió, a valóélet-beli eszképizmus, amely kirángat a képernyők mögül, a hétköznapi valóságunkból és gyeplő nélküli száguldásra invitál bennünket egy olyan élményorientált menetre, amely csak a fülledt, forró nyáron adatik meg. A X, Y és Z generáció tagjai szinte már-már mitizálják az egyes fesztiválokat, azok atmoszféráját, prológusát és epilógusát. Egy fesztiválon akkor is otthon érzed magad, ha az égvilágon senkit nem ismersz. Van, akinek kevesebb, szimpla kikapcsolódás, nosztalgikus kielégülés, egy könnyed zenés, off-programokkal teletűzdelt nyári nap a családdal. Pszichológia az egész.
Az élményorientáció abszolút terméke
A hazánkba márciusban beköszöntött koronavírus lassan, fokozatosan kúszott bele életünk minden egyes területébe beszorítva bennünket az otthonunkba. Bezártság, karantén, korlátozások, tiltások, ezek váltak a mindennapjainkká, és egy olyan 21. századi élményorientált társadalomban, amely folyton folyvást keresi az új impulzusokat és élményeket, a szórakozás újabb és újabb formáit, elképzelhetetlen, szinte disztópikus gondolatfoszlányként van jelen az, hogy nincs több szabadság, nincs több fékevesztett élvezethajszolás, legyen szó egy kellemes olasz éttermi vacsoráról, egy új premier film megnézéséről egy kocsmatúra tivornyáról vagy csak egy boros, csajos estéről a barátnőkkel.
A fesztiválszezon kivégzése, kicsit olyan, mintha a szabadságunktól, a nyarunktól fosztottak volna meg bennünket. A woodstocki hagyaték él tovább a fesztiválokban, amely boldog, mosolygó és nevető arcokat, a közösséghez tartozás érzését, a családi légkört és egy olyan kollektív vibrálást hordoz magában, amely a zene szeretetében kovácsolja össze a különböző vallású, etnikumú, korú és ideológiájú embereket.
Hogy mi veszik el a 2020-as fesztiválszezonnal, az nehezen foglalható szavakba, de talán így jobban megérthető.
Szerző: Lokodi Dávid
