fbpx

Következzenek a 2023-as év ellenállhatatlan illatai!

Az illatok birodalmában is megfigyelhető egyfajta trend, ami az adott évet, időszakot nagyban alakítja. Így aztán nem meglepő, hogy a 2023-as év sem szenvedett hiányt az aromákat érintő divatirányzatokból, amiket természetesen két kézzel ragadtak meg a parfümgyártók. Mert bár akad, ami a trend változásai felett áll, mégis mindig jól jön egy iránymutató fonal, amit megéri követni, kiteljesíteni. Nézzük meg közelebbről, hogy a 2023-as év „Ariadné fonala” merrefelé vezette az illatok labirintusában keresgélőket!

 

Uniszex – újratöltve?

Az uniszex parfüm egyáltalán nem nevezhető újdonságnak. Ugyanakkor ez a téma napjainkban fokozottan elől szerepel. S bár akár kényesnek is mondható, a gyártók mégsem mehetnek el mellette. Ennek megfelelően ez a szektor az idei esztendőben jelentősebb fejlődésen ment át, mint eddig bármikor. De mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy a parfüm nem rendelkezik tipikusan férfias vagy nőies illatjegyekkel, sokkal inkább a fás vagy vizes jelleg az, ami dominál. Ráadásul az is egy nagyon érdekes irány, hogy mi van akkor, ha például egy pár tagjai ugyanazt az illatszert használják? Izgató felvetés, amit valószínűleg sokan próbálnak még ki.

 

Mi az a rétegzés?

A másik trend, ami idén megfigyelhető, és aminek a bemutatása gyakorlatilag kihagyhatatlan, az a rétegzés. Aki öreg róka a parfümök világában, vélhetően sokszor hallotta már azt a figyelmeztetést, hogy egyszerre csak egy illat! Igen ám, ez a tézis jó darabig meg is állta a helyét. Máig. Az egyediség, különlegesség olyan jellemvonások, amik egyúttal elvárásként is szerepelnek a vásárlók fejében. Viszont egy agyonreklámozott illatszert elsőre semmiképpen sem sorolnak a legtöbben ezekbe a kategóriákba. A rétegzés máris megoldja ezt a szituációt, mert a lényege, hogy egy azon időben többféle parfüm is helyet kaphat.

A sikerhez, azonban érdemes pár jó tanácsot megfogadni, hogy illatos harmónia jöjjön létre. Előbb érdemes a fújást egy dominánsabb illattal kezdeni, aztán következhet egy gyengédebb aroma. Több intenzív illatot semmiképpen sem célszerű kombinálni egymással. Azok az illatszerek működnek a legjobban, amiknek minimum egy közös komponensük van. A virágos illatokkal például esélytelen melléfogni. A gyümölcsös jegyekkel csodálatosan társíthatóak, de igaziból bármivel jól kijönnek. A fűszeres aromákhoz a fás, keleti jellegű illatok passzolnak.

 

Fenntarthatóság a parfümök birodalmában is?

Igen! Ez szintén egy olyan téma, ami az egész világot foglalkoztatja, megjegyezzük, jogosan. A fenntarthatóság egy illatszer esetében kétféle módon is előtérbe kerülhet. Az egyik a tartalom, a másik pedig a csomagolás. Az újratölthető üvegcsék használata abszolút környezettudatos választás. Egyre több gyártó nyit a szintetikus összetevők felé, mivel a távoli országokból érkező fűszerek, vagy a más iparágakból származó fahulladékok alkalmazása egyrészt sokba kerül, másrészt túlságosan jelentős energiapazarlást követel. A fenntarthatóság másik aspektusa a folyamatos innovációk, kutatások, amik a fejlődést garantálják.

 

Írta: Nagy Eszter szövegíró
Nagy Eszter 2017 óta ír és a SEO területén is tapasztalattal rendelkezik. Világos és hatékony szövegeket készít, amelyeket könnyen az ügyfél és ügyfelei igényeihez tud igazítani. Emellett technológiai témákkal is foglalkozik, és néhány szövege megtalálható a termekreszletesen.hu oldalon.

Szponzorált tartalom

További hírek

Mutasd mind
Feliratkozás a legfrissebb naptár hírekre