fbpx

Hogyan segít a Hold a célkitűzéseink megvalósításában?

Az emberiség ősidők óta foglalkozik a Hold fázisainak asztrológiai jelentőségével, az évezredek során sok olyan szokás alakult ki, amelyek a Hold fázisaihoz kötődnek. Az asztrológia szerint a Hold a természet, a nőiesség, és az érzelmek szimbóluma, és ezeket az energiákat befolyásolja a fázisainak változása. Ezen túlmenően sok asztrológus úgy véli, hogy a Hold fázisai hatással vannak az emberi viselkedésre is. Például sokan úgy vélik, hogy a Hold teliholdkor, amikor a Hold a legfényesebb, a legintenzívebb érzelmeket váltja ki az emberekből. Emellett sok olyan szokás is létezik, amelyek a Hold fázisaihoz kötődnek, például a növények ültetésének időzítése, a meditáció, vagy akár az általános életmód változtatása, de ide sorolhatjuk akár a halak Hold járáshoz kapcsolódó kapási indexét. Bár nem bizonyított tudományosan, hogy a Hold fázisai valóban befolyásolják az emberi viselkedést, sok ember állítja, hogy tapasztalt pozitív eredményeket a Hold fázisainak figyelembevételével.

Többek között céljaink kitűzéséhez is kiválóan alkalmazhatóak a holdfázisok. Hogyan? Az alábbiakban erre fogunk rávilágítani.

Vegyük sorra az egymás után következő holdfázisokat:

Sötét Hold

Nem önálló fázis, sok asztrológus nem is veszi figyelembe. Ez az időszak közvetlenül újhold előtt van, amikor a Hold már éppen alig, vagy már szinte nem is látható az égen. A Sötét Hold a legjobb arra, hogy kipihend magad és meditálj azon, amit szeretnél. Gondolj erre úgy, mint a „talaj előkészítéséhez” szükséges napokra növény ültetése előtt.

Újhold 

Az újhold az az idő, amikor ki kell tűzni a célokat, meghatározni szándékainkat. Gondolj rá úgy, mint a „magok elültetésének” idejére. Ne csak gondold, írd is le a szándékaidat. Küldd el a kívánságaidat az Univerzumba.

Növekvő Hold

A Hold egyre nagyobb és nagyobb lesz. Ez az az időszak, amikor „növeszted a magot”. Ezt úgy teheted meg, hogy lépéseket teszel a célod felé. Ha például az a szándékod, hogy jobb állást találj, használd ki ezeket a napokat önéletrajzok elküldésére vagy állásinterjúkon való részvételre. Az eredmények nem jöhetnek létre erőfeszítés nélkül! Munka nélkül nincs siker.

Holdtölte

Teliholdkor a Hold teljesen korongja látható. Egészen erősen bevilágítja a sötét terepet. Ez az az idő, amikor az intuíciós erők és az elültetett magok meghozzák gyümölcsüket. Gyakran előfordul, hogy a célod e nap környékén valósul meg. Ha mégsem, itt az ideje, hogy átgondold, mit kell tenned (másképp) ahhoz, hogy elérd a célodat és amikor a következő újhold elérkezik, kezdheted elölről az egész folyamatot. A telihold ideális a feladatok befejezéséhez, a rendrakáshoz és az elengedéshez is. Ez a hivatalos „aratásod” ideje.

Fogyó Hold

A Hold ebben az időszakban kezd kisebbé válni. Ez az az idő, amikor elengedhetsz mindent, ami már nem fontos a számodra. Ez a megfelelő idő arra is, hogy elengedj mindent, ami eddig akadályozta a célodat, még ha csak a gondolatokról is van szó. Tekintsd ezt az időszakot a „gyomlálás” időszakának, ami felkészít a következő növekedési ciklusra.

A „Holdfázis-célkitűzés” képlet tehát a következő:

Sötét Hold

  • „Készítsd elő a talajt” (meditálj azon, amit akarsz, készülj fel lelkileg a közelgő ciklusra).

Újhold

  • „Ültesd el a magot” (fogalmazd meg, írd le a szándékaidat, céljaidat).

Növekvő Hold

  • „Tápláld, ápold a magot” (tegyél lépéseket a cél érdekében, dolgozz meg érte).

Telihold

  • „Arasd le a jutalmad”.

Fogyó Hold

  • „Gyomláld a kertet” (engedj el mindent, ami eddig akadályozta a fejlődésedet).

Szeretnél még ennél is aprólékosabb útmutatást?

Akkor nincs más dolgod, csak figyelj arra, hogy a Hold egy napon milyen csillagjegyben áll (viszonylag gyakran, 2-3 naponta változik)!

Ha tudod, hogy a Hold holdtöltekor éppen milyen csillagjegyben tartózkodik, az segíthet finomhangolni a szándékaidat.

Kos

Ez a Hold a legjobb, ha egy új projektet akarsz elindítani vagy egy új (élet)szakaszt szeretnél kezdeni. A Kos az újrakezdések jegye, ezért a szándékokat, célokat ennek megfelelően határozd meg.

Bika

A Bika Hold ideális a bőséggel, bőségteremtéssel kapcsolatos munkához. Tűzz ki szándékokat a pénzzel és vagyonnal kapcsolatban.

Ikrek

Ha sikeres szeretnél lenni az iskolában, vagy jobb kommunikációs készségeket szeretnél, akkor ez a te Holdad. Ez a Hold szintén nagyszerű a kapcsolatfelvételhez, telefonálgatáshoz, interjúkhoz és bármilyen levelezéshez.

Rák

Ez a Hold tökéletes az otthoni, családi és anyai ügyekkel kapcsolatos szándékokhoz. Szuper intuitív is. Bízz az érzéseidben Rák Hold idején!

Oroszlán

Terhességgel, romantikával, hírnévvel és befektetésekkel kapcsolatos szándékok megfogalmazásához a legmegfelelőbb. Ha több önbizalomra vágysz, ez a tökéletes Hold ahhoz, hogy a hangulatod rendbe jöjjön. De pl. ez az ideális Hold egy új frizura elkészítéséhez is.

Szűz

Hozz létre célokat a hatékonyság, a diéta, a munka és a kis házi kedvencek terén. Ha szeretnél megbékélni a belső kritikus természeteddel, használd ezt a Holdat erre a munkára.

Mérleg

Szeretnél egy új kapcsolatot vagy új üzleti partnert? A Mérleg Hold az igazi új kapcsolatok kialakításához! Ha frissíteni szeretnéd a megjelenésedet vagy a ruhatáradat, itt az idő, ugyanis a Mérleg Hold a szépségről is szól.

Skorpió

A forró szeretkezések és az intimitás jegyét jelzi a Skorpió Hold, ennek megfelelően határozd meg a szándékaidat. Ez a Hold a pénz és az intuíció, valamint a régi terhek elengedése szempontjából is jó. A megérzések ezen a napon fontosak lehetnek.

Nyilas

Ha az igazságot akarod, és csakis az igazságot, hagyd, hogy a Nyilas Hold segítsen felfedezni azt. Ez a Hold jól működik az igazságszolgáltatással, utazással, felsőoktatással kapcsolatos szándékok kapcsán is. Ez a Hold segít akkor is, amikor igazán szükséged van arra, hogy újra legyen hited.

Bak

Ez az egyik legmegfelelőbb Hold-pozíció minden üzleti vonatkozású dologhoz. Ha új válallkozást szeretnél indítani, vagy vállalkozást szeretnél fejleszteni, esetleg előléptetést szeretnél kapni, akkor a Bak Hold idején fogalmazd meg ezt a kívánságodat. Ez a Hold arra is jó, hogy apa-kérdésekkel foglalkozz. Ez egy hiperproduktív Hold, ami nagyszerű ahhoz, hogy a munkádat a csúcsra járasd.

Vízöntő

Új barátokra van szükséged? Hagyd, hogy a Vízöntő Hold adja meg az alaphangot ahhoz, hogy magadhoz vonzzad a kívánt társasági kört, ugyanakkor engedd el azokat a mérgező embereket, akik lemerítenek, elszívják az energiádat. Most tűzz ki célokat és kívánságokat, és hozz létre szándékokat a világ harmóniájáért!

Halak

A Halak Holdja tökéletes a megbocsátással kapcsolatos célokhoz, valamint ahhoz, hogy újra kapcsolatba kerülj az együttérző oldaladdal, ha elvesztetted volna. Ha úgy érzed, kiégtél, használd ezeket a napokat a regenerálódásra. Ekkor tűzz ki célokat a spirituális életeddel kapcsolatban is.

 

 

További hírek

Mutasd mind
Feliratkozás a legfrissebb naptár hírekre