Az időmérés az emberiség egyik legősibb tevékenysége, amelynek során különböző eszközökkel próbálták meghatározni a múló időt. Az időmérés története több ezer évre nyúlik vissza, és szorosan összefügg a csillagászattal, a matematikával és a fizikával. Az időmérés fejlődése során számos különböző ókori és modern időmérő eszközt alkottak meg.
Az első ismert időmérő eszközök a napórák voltak, amelyek a Nap árnyékát használták fel az idő meghatározására. A napórák előnye volt, hogy egyszerűek és pontosak voltak napsütéses időben, hátrányuk viszont az volt, hogy nem működtek felhős vagy éjszakai időben. A napórákat kiegészítették más csillagászati jelenségekkel is, mint például a Hold fázisai vagy az évszakok változása.
Az időmérésben a 60-as számrendszer kapott nagy jelentőséget, amelyet a sumérok vezettek be, ill. használata az azt követő mezopotámiai kultúrákhoz köthető. Ők ezt a rendszert használták az időméréshez, a csillagászathoz és a matematikához. A mai napig is élnek nyomai ennek a rendszernek az időmérésben és a szögek mérésében. Egy órát 60 percre osztunk, egy percet pedig 60 másodpercre. Egy teljes kör pedig 360 fokra van felosztva, ami egyenlő hat fokos részekre osztott hatvanas csoportokkal. A 60-as számrendszer előnye, hogy sok osztója van, 1-től 6-ig minden természetes számmal osztható, ami szintén szerepet játszott az időmérésben való alkalmazásának bevezetéséhez.
A napórákat követték olyan eszközök, amelyek valamilyen állandó folyamatot használtak fel az idő mérésére. Ilyenek voltak például a homokóra vagy a vízóra (klepszüdra), amelyek egy adott mennyiségű homok vagy víz átfolyását mérték egy tartályból egy másikba. A homokóra eredete nem teljesen tisztázott, de valószínűleg az ókori Egyiptomban vagy Babilonban használták először. Még jóval később, a középkorban és a reneszánsz korban is gyakran használták pl. hajózási célokra. Ezeknek az eszközöknek az előnye az volt, hogy függetlenek voltak az égi jelenségektől és bárhol használhatók voltak, hátrányuk viszont, hogy nem voltak túl pontosak és rendszeresen újra kellett indítani őket.
A középkorban megjelentek az első mechanikus órák, amelyek rugós vagy súlyos szerkezetet használtak fel egy inga vagy egy fogaskerék mozgatására. Ezeknek az óráknak az előnye az volt, hogy nagyobb pontosságot biztosítottak és hosszan működtek anélkül, hogy újra kellett volna indítani őket, viszont bonyolultabbak és drágábbak voltak, mint az egyszerűbb ókori eszközök. Az első mechanikus órákat a XIII. század végén készítették Európában. Ezek nagy és bonyolult szerkezetek voltak, amelyeket templomokban vagy kolostorokban helyeztek el, és hangjelzéssel adták tudtára az idő múlását.
A modern korban tovább fejlődtek a mechanikus órák. Az első karórák a XIX. század végén jelentek meg Franciaországban. Ezeket főleg nők viselték, mint divatos ékszereket. A férfiak inkább zsebórákat használtak, mert azokat pontosabbnak és praktikusabbnak tartották. A karórák elterjedését a XX. század elején a katonai használat segítette elő, mert a harctéren fontos volt az idő pontos ismerete. A polgári életben is egyre népszerűbbé váltak a karórák, különösen a kvarcóra feltalálása után, amely nagyobb pontosságot és megbízhatóságot biztosított.
A mechanikus órák mellett megjelentek a kvarcórák. A kvarcóra egy olyan elektronikus időmérő eszköz, amelynek működését egy kvarckristály rezgése szabályozza. A kvarckristály egyfajta piezoelektromos anyag, amely elektromos feszültséget termel, ha mechanikusan megnyomják vagy meghajlítják. Fordítva is igaz: ha elektromos feszültséget kapcsolnak rá, akkor elkezd rezegni. A kvarckristály rezgésszáma nagyon pontos és stabil, ezért alkalmas az időmérésre.
Az első kvarcórát 1928-ban Morrison Leeds és Warren Marrison találta fel a Bell Laboratóriumban, de ez még nem volt hordható. Az első hordható kvarcórát 1967-ben mutatta be a svájci Centre Electronique Horloger (CEH) nevű cég, de ez még túl drága volt a tömeggyártásra. Az első tömeggyártott és elterjedt kvarcórát 1969-ben dobta piacra a japán Seiko cég Astron néven. Ezután a kelet-ázsiai óragyárak dömpingje alaposan megrázta az európai óraipart, amely megkésve reagált az új technológiai fejlődésre.
A svájci órák a minőség és a luxus szimbólumai a világon. A svájci óraipar több mint 300 éves múltra tekint vissza, és számos híres és elismert márkát alkotott, mint például az Omega, a Rolex, a TAG Heuer vagy a Tissot. A svájci órák különlegessége abban rejlik, hogy megfelelnek bizonyos szigorú követelményeknek, amelyeket a Swiss Made címke garantál. Ezek közé tartozik például, hogy az óra legalább 60%-ban Svájcban készüljön el, hogy az óraszerkezet is svájci legyen, és hogy az utolsó ellenőrzést is Svájcban végezzék el.
A svájci órák nemcsak magas minőséget képviselnek, hanem innovatív technológiát is. A svájci óraipar folyamatosan fejlődik és alkalmazkodik az új kihívásokhoz és trendekhez. Például a kvarcóra feltalálása után sok svájci óragyár átállt erre az olcsóbb és pontosabb technológiára, de mások ragaszkodtak a hagyományos mechanikus szerkezetekhez, amelyeket továbbfejlesztettek és tökéletesítettek. A svájci órák ma is sokféle stílust és funkciót kínálnak: vannak elegáns és sportos modellek, vízálló és ütésálló darabok, kronográfok és okosórák.
A svájci órák nemcsak időmérő eszközök, hanem értékes befektetések is. A svájci órák általánosságban megtartják vagy növelik értéküket az idő múlásával, különösen ha ritka vagy limitált kiadású modellekről van szó. A svájci órákat gyűjtik és árverezik világszerte. A legdrágábban eladott karórát eddig egy 1933-as Patek Philippe modell volt, amelyért 24 millió dollár fizettek egy New York-i árverésen 2014-ben.
Újabb fejlesztés az atomórák megjelenése, amelyek olyan atomi folyamatokat használnak fel az idő mérésére, mint például a cézium-133 atom rezgése. Az első atomóra 1955-ben jelent meg Angliában, Louis Essen és Jack Parry építette meg a Nemzeti Fizikai Laboratóriumban. Az új technológiának köszönhetően ezek az órák rendkívül pontosan tudják meghatározni az időt, azaz pontosabban egy másodperc hosszát, ezeknek az óráknak azonban nyilván nagyon drága és bonyolult az üzemeltetésük, ezért az atomórákat leginkább tudományos és katonai célokra használják, mint például a GPS rendszer működtetésére, a légi közlekedés vagy az enegiaellátási szektorok.
Az atomórák a legpontosabb ember által készített órák, amelyek 300 ezer évenként maximum 1 másodpercet sietnek vagy késnek. Az atomórákat nemcsak a tudományos kutatásokban és a navigációs rendszerekben használják, hanem az időszolgáltatásban is. A világ több mint 70 laboratóriumában több mint 400 atomórát tartanak fenn, amelyek alapján meghatározzák a koordinált világidőt (UTC). Azonban nem minden atomóra egyforma: vannak különböző típusú és generációjú atomórák, amelyek eltérő pontossággal és stabilitással rendelkeznek. A legfejlettebb atomórák ma már 10 milliárdszor pontosabbak egy hagyományos karóránál.
A legújabb trend az időmérésben az okosórák megjelenése, amelyek olyan eszközök, amelyek az idő mutatásán kívül számos egyéb funkcióval bírnak, és gyakran hasonlítják a hordható számítógépekhez. Az okosórák előnye, hogy csatlakoztathatók az okostelefonokhoz vagy más eszközökhöz bluetooth vagy wifi segítségével, lehetővé teszik a naptár kezelését.
A számítógépek és okostelefonok számára a pontos időt időszerverek biztosítják. Az időszerverek olyan számítógépek vagy eszközök, amelyek pontos időinformációkat szolgáltatnak internetes hálózatokon keresztül. Az időszerverek általában a GPS-műholdakon elhelyezett atomórákról kapják az időt, és NTP (Network Time Protocol) protokollt használnak az idő szinkronizálására a hálózat gépei között.
A Microsoft és az Apple is rendelkezik saját időszervereivel, amelyeket a Windows és a macOS operációs rendszerek használnak alapértelmezés szerint. A Microsoft időszervere a time.windows.com, míg az Apple időszervere az time.apple.com. Ezeket az időszervereket bárki használhatja más operációs rendszereken vagy eszközökön is.
Az időszerverek fontosak a hálózati biztonság és hatékonyság szempontjából, mivel lehetővé teszik az események pontos naplózását és nyomon követését, valamint megelőzik az adatvesztést vagy sérülést. Ezenkívül sok alkalmazás igényli a pontos időt, például a kriptográfiai algoritmusok, a tranzakciók feldolgozása vagy a kommunikációs protokollok.
