Keresztelő Szent János napját megelőző éjjel, amely a szláv változat alapján kapta a „Szent Iván éj” elnevezést, június 23-án már a XI. században tüzeket gyújtottak a korabeliek, mellyel a nyári napfordulót, az év leghosszabb nappalát ünnepelték. Az ekkor meggyújtott tűznek mágikus, gyógyító erőt tulajdonítottak, gyógynövényeket és gyümölcsöt (leginkább almát) szórtak a lángba, éjféltájt pedig átugrották, vagy –az utóbbi évtizedekben– átsétáltak a parázson. A tűz a legjellemzőbb elem, amely a Szent János (Szent Iván) ünnepéhez kapcsolódik. A kereszténység elterjedésével az eredendően pogány ünnepet Keresztelő Szent János ünnepeként próbálták előtérbe hozni, azonban az ünnep kettőssége mind a mai napig fennmaradt.
Szent Iván ünnepét számos nép tartja.
A dánok pl. gyakran találkoznak a családtagokkal és a barátokkal, hogy együtt vacsorázzanak. Ha jó az idő, akkor átvonulnak a helyi máglya helyszínére. Itt este 10 óra körül meggyújtják a tüzet, amelynek tetejére egy boszorkányt helyeznek – régi ruhákból, szénával kitömve. Előtte gyakran tartanak máglyabeszédet, nagy rendezvényeken általában ismert személyiségek. A néphit szerint Szent Iván éjszakája különleges erővel van feltöltve, ahol gonosz erők is munkálkodnak. A dán emberek, hogy távol tartsák a gonosz erőket, a máglyákat általában magaslatokon gyújtották meg.
Írország egyes vidéki részein, különösen északnyugaton a hegytetőkön ugyancsak máglyákat gyújtanak. Sok városban ugyanebben az időben tartanak „Szentivánéji karnevált„, vásárokkal, koncertekkel és tűzijátékkal. A délnyugat-írországi Cork megyében és az északkelet-írországi Louth megyében ezt az éjszakát általában a máglya éjszakájának nevezik, és az év legforgalmasabb éjszakái közé tartozik a tűzoltóságok számára.
Ez az éjszaka a népi gyógyászatban is jelentős szerepet kap!
Hagyományosan a nők Szent János (Szent Iván) estéjén többféle növényt gyűjtenek. Ezek területenként változnak, de többnyire ilyenkor édeskömény, ruta, rozmaring, citromverbéna, mályva, rókagomba és bodzavirág kerül a kosárba. Szent János ünnepén szokás gyűjteni az évelő „orbáncfű” gyógynövényt is. A középkor óta ezt a gyógynövényt ajtók, ablakok és ikonok fölé akasztják, hogy távol tartsák a boszorkányokat és a gonosz szellemeket. Egyes vidékeken vízzel telt edénybe mártják és kint hagyják, kitéve az éjszakai harmatnak másnap reggelig, amikor az emberek az így nyert gyógynövényes vizes kivonattal.
