Szent Valentin, magyar nevén Szent Bálint itáliai ókeresztény vértanú volt, aki II. Claudius római császár uralkodása idején titokban eskette meg a fiatal katonákat, akik abban az időben nem nősülhettek, hogy életüket ne a családnak, hanem hazájuknak áldozzák. Amikor Claudius császár tudomására jutott a rebellis pap cselekedete, halálra ítélte.
Egy másik legenda szerint Valentin segédkezett a korai keresztények római börtönökből való megszöktetésében, de egyik alkalommal foglyul esett és halálra ítélték. Utolsó üzenetét a börtönőr vak leányának írta, akibe szerelmes lett. Levele aláírásaként, szerelme jeléül “A Te Valentinod”-ként búcsúzott a lánytól.
Egy harmadik legenda szerint II. Claudius megpróbálta a fiatal párokat keresztény vallás szerint eskető Valentint rábeszélni, hogy térjen vissza a rómaiak pogány szokásaihoz, de Valentin ezt elutasította. Claudius ekkor halálra ítélte Valentint, aki halála előtt meggyógyította pogány börtönőre vak leányát, aki ezután egész családjával áttért a keresztény hitre.
Az 1990-es évek előtt a magyarországi Bálint-napi népszokások tájegységenként változóak voltak. Ezen a napon megmosdottak, hogy a rontás elkerülje a családot, délig nem ettek, addig imádkoztak. A balatoni szőlősgazdák ezen a napon megkerülték a birtokot, hogy óvják a termést.
Manapság Szent Valentint a szerelmesek tartják leginkább számon. Az 1990-es évektől ugyanis az angolszász kultúrából beszivárogtak a 14. századtól fokozatosan formálódó szokások az angol irodalom szülőatyjának tartott Geoffrey Chaucer versei hatására, kialakítva a ma az egész világon elterjedt Valentin-napi hagyományokat.